Blog
Szilveszter után feldíszítettük a Magyarok Szövetsége irodáját. Most ilyen környezetben várjuk a kedves érdeklődőket:
Jó hangulatban telt a szilveszteri batyus bál a debreceni MSZ irodában. Az alábbi fotón a magyarok asztala látható, ahová mindenki kipakolta a jó kis hazait, aztán egy éjszakánk volt rá, hogy elfogyasszuk.
Több, mint 20 éve vagyunk a baromfiiparban, előbb pulyka-, majd libatartással kezdtünk el foglalkozni. Kis családi vállalkozásunk 4 családnak ad megélhetést. Az utóbbi években egyre bizonytalanabb az egész ágazatunk, a magyar libákat csak 4-5 vágóhídra lehet értékesíteni, akik közül többen sajnos igyekeztek is kihasználni a termelők védtelen helyzetét. Azt hiszem, a Hajdú-Bét esetét senkinek nem kell bemutatnunk. Bajnai Gordon miniszterelnök úr exvállalatán kívül az elmúlt 10 évben közel 6-8 vágóhíd és víziszárnyassal, ezek feldolgozásával foglalkozó cég ment tönkre, sok termelőt magával rántva. És most itt van a nyírgelsei vágóhíd 2. bukása, amelyben már mi is érintettek lettünk: ciprusi offshore, becsapott termelők, pénzügyi befektetők, ahogy a Hajdú-Bétnél már kitalálták.
http://www.magyarhirlap.hu/agrarium/a_nyirgelsei_vagohid_kalvariaja_1._resz.html
Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani a libáinkat, és ezt a számunkra legfontosabbak is megerősítették, hiszen a Mi Családunk és a Barátaink asztalára is ez a liba kerül.
Árak:800-900 Ft/kg kb. 3,5-4 kg / db
Megrendelést az mszdebrecen@gmail.com-ra, vagy a 30/601-5619-es telefonra kérünk, vagy személyesen az irodában is le lehet adni.
"Orbán Viktor, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén, amelyet a zsúfolásig megtelt Katona József Színházban rendeztek meg, hangsúlyozta: a köztársasági elnök választásának közvetlenné tétele, és a parlamenti képviselők választásának gyökeres átalakítása elfogadhatatlan, amit nem fog támogatni." - Fidesz.hu
Tehát ne legyenek kétségei senkinek afelől, hogy mi lesz, ha a Fideszre szavaz, pusztán a változás igényéből. Továbbra is marad a jelenlegi rendszer, a parlamenti képviselők a listáról kerülnek be, a listára pedig az kerül be, aki "csókos". A csókos emberek pedig gerinctelen férgek, mert rendes, erkölcsös embernek nem lenne gyomra mindahhoz a gaztettekhez, amik ezek továbbra is művelni fognak.
Sajnos a mai "demokrácia" mindent jelent, csak népképviseletet nem. Igazán érvényesülni csak a törtetők képesek, akiket Hetesi Zsolték az Utolsó kísérlet című könyvükben nagyon is találóan "erkölcsfogyatékosoknak" neveznek. Erkölcsös emberek akkor kerülnek uralomra, ha előre kijelölik őket, és egész életükben erre a feladatra tanították őket, olyan értékrendszert alakítottak ki, ami lehetetlenné tette a nép elleni gaztetteket. Ilyen rendszer a feudalizmus és a monarchia. Mindez jó régen volt a magyar történelemben, utolsó hírmondójának Horthy kormányzó mondható, mint az emlékirataiból is kiderül. Azóta csak TSZ elnökök és csókosaik pöffeszkednek a nagy büdös parlamentben, akik felfelé nyalnak, lefelé taposnak, hogy az erkölcsösség írmagja is kivesszen mindenkiből, aki feljut. Orbán Viktor ezt a rendszert kívánja folytatni, ugyanazokkal a mentalitású emberekkel.
Aggaszt, hogy nem tudod, honnan származik az étel, amit megeszel? Hogy kik és milyen körülmények között termelték meg, milyen és mennyi vegyszerrel kezelték? Hogy mennyit utazott? Hogy mennyire tiszta és biztonságos? Hány kereskedő kezén ment keresztül?
Ezek a kérdések biztos Benned is felmerültek már. Gondolom azt is érezted, hogy ezekre a kérdésekre nem igazán léteznek megnyugtató válaszok. Talán belül Te is tudod, hogy a tömegtermelés, a kereskedelem mai formájában ezekre a kérdésekre szükségszerűen nem is adhatók megnyugtató válaszok.
Mi találtunk ezekre a kérdésekre egy lehetséges választ a sok közül, ez a TÜNDÉRKERT!
Hogy kiválaszthasd a Neked való, biztonságos élelmiszereket, hiteles információra van szükséged. Azzal pedig csak a készítője rendelkezik, Te csak akkor, ha Hiteles Kapcsolatban vagy vele. Vagy, ha Te magad vagy az...
A Tündérkertben szakértő kíséretünkkel közvetlen kapcsolatban lehetsz az ANYAFÖLDDEL és gyümölcseivel. Ha körülményeid engedik, akár magad is részt vehetsz a kert művelésében. Ha nem fér bele az idődbe, az se gond, ebben is tudunk segíteni. Találkozhatsz más, hasonló gondolkodású emberekkel. A napi hajtás után kikapcsolódhatsz, lazíthatsz, gyermekeid pompás játszó-téren szórakozhatnak. Hétvégéken a Tündérkert barátaidat is várja egy kemencés kenyérsütésre, grillpartira, szalonnasütésre. Segítséget kaphatsz terményeid biztonságos tartósításához, és akár el is végezheted ezt a munkát a Tündérkertben.
Nekünk, a Tündérkert kitalálóinak fontos, hogy szeretettel készült ételeket fogyasszunk, és ilyet kínáljunk családunknak, barátainknak, ismerőseinknek. Nem szeretetteljes valaki, amikor vegyszereket tesz az ételembe/életembe. Az ételkészítés nem a konyhában kezdődik. Ott csak a folyamat vége zajlik. Az ételkészítés, a növénytermesztés SZERETETÜGY.
- Ha szeretnél családodnak szeretettel készült, tiszta ételekkel szolgálni,
- Ha szeretnél egy vidám, Hozzád hasonló gondolkodású közöséghez tartozni,
- Ha szeretnél rendszeresen friss levegőn mozogni,
- Ha számodra is fontos, hogy szó szerint lásd munkád gyümölcsét beérni.
- Ha szeretnél tanulni a gyógynövényekről, egészséges életmódról,
- Ha szeretnél gyakorlatban is tenni a környezetedért,
Tudjuk, hogy ennyi információ nem elég egy döntéshez. Ha felkeltettük érdeklődésed, hívj, vagy küldj egy villámlevelet, hogy bővebben tudjunk tájékoztatni!
Bolya Gergely: 06-20/235-2223, bolyag@elohazakprogram.hu
Czeglédi Anett: 06-70/933-1433, anettczegledi@gmail.com
Alább következzen egy helyi tagunk segítségkérése:
Tisztelt Honfitársaink
Nagy összegű hiteltartozásunk van, melyet csak az ingatlanjaink eladása útján tudnánk rendezni, ha az ingatlanpiac állapota ezt lehetővé tenné. A telkeket már egy éve hirdetjük (jelenleg már jóval ár alatt, nettó 5 ill. 7 eFt/m2 áron), azonban eddig nem sikerült olyan vevőt találni, akinek a terület minden szempontból megfelelt volna. Az időből kifutottunk, a hitelt most már néhány héten belül vissza kell fizetni, ezért bármilyen megoldás szóba jöhet, ami a telkek hasznosítása útján meg tudja oldani az anyagi problémákat. Végső soron el kell adnunk ezeket, mert mi ezeket már nemigen fogjuk tudni belátható időn belül hasznosítani.
Két szomszédos telekről van szó, melyből az egyik egy 5.000 m2-es telephely besorolású saroktelek, a másik egy 10.000 m2-es, 37 AK-s szántó (a kisebbiken akartuk felépíteni a műhelyt és az üzletet, a nagyobbikon a lakást). A telkek elhelyezkedése igen jó: ahogy a rajzon is látszik, a Debrecen az egyik elővárosával is összekötő, igen forgalmas 35 sz. főúton fekszik a telephely rövidebb oldala. Behajtani a műúttal határolt hosszabbik oldalakon lehet. A területtel szemben van egy épülő 20 HA-os lakópark lejárata, az autópálya felhajtó kb. 1 km. A víz, csatorna, gáz, villany bevezethetők, bevezetésük részben elő van készítve, ezek összköltsége kb. 10 mFt, és tavaszra teljes mértékben meg is valósulhat. A telkeken fúrott kút létesíthető.
Mindkét telekre van 2011. 07.-ig érvényes építési engedély, melyek értelmében a saroktelekre egy kb. 600 m2-es csarnok és egy kb. 150 m2-es kétszintes iroda, bemutatóterem épülhet, a másikra pedig egy 230 m2-es, kétszintes „tanyaépület". Mivel a vonatkozó rendelkezések azóta szigorodtak, a tervektől eltérni csak „lefelé" lehet. A jelenleg hatályos rendezési terv szerint a telkek besorolása mezőgazdasági övezet, a telephelyen mezőgazdasággal kapcsolatba hozható tevékenység folytatható (eredetileg természetes kő feldolgozás és kereskedelem folyt volna itt).
Bármilyen komoly elképzelésben (pl. mg. termék értékesítési, csomagoló telephely kialakítása, stb.) partnerek vagyunk.
Tisztelettel:
Rácz Mária, Zolnai László
Mobil: +36 (20) 988 0904
Tel.: +36 (52) 52 14 14 • fax: +36 (52) 52 14 18
E-mail: mari@interstone.hu,mail@interstone.hu
'56-os megemlékezések és tüntetés:
- Az 1956-os forradalmat felelevenítő és a 2006-os rendőrterrorról is megemlékező nagygyűlésre hív a Jobbik Magyarországért Mozgalom Hajdú-Bihar megyei szervezete. Az ünnepségre a debreceni Kossuth téren kerül sor október 22-én, csütörtökön 17 órai kezdettel. Tovább...
- A Magyarok Szövetségének megyei és városi szervezete ünnepi megemlékezést tart okt 23.-án 18 órakor a Gondola Hotelben.
- Október 25-én vasárnap 11 órakor tervezünk egy Kossuth téri megemlékezést Budapesten, ahol az 1956. október 25-i aljas bolsevik sortüzek áldozataira emlékezünk. E tömegmészárlásnak a fegyvertelen békés tüntetők, becsületes magyar emberek estek áldozatul.
A felutazáshoz buszt szervezünk, kb. 1700-2000 Ft lesz az útiköltség, attól függően, hogy a 60 személyes busz tele lesz, vagy sem. Természetesen ha nagyobb lesz a jelentkezés, azt is megoldjuk.
A részvételi szándékot a msz.hajdu@gmail.com e-mail címre valamint a 30/601-5619-es telefonszámra kérjük jelezni.
Kedves Olvasó!
A blogok írása, olvasása kellemes interaktív elfoglaltság. Úgy gondoltam, kibővítem ezzel is az oldalt, ha már megadatott a lehetőség. Természetesen itt is a Magyarok Szövetségéhez, a tagokhoz vagy a régióhoz köthető írások szerepelnek. Nem lesznek továbbküldött népriogató levelek, pl. idézetek Posta Imre blogjáról vagy a Nemzeti Hírhálóról, hiszen azokat elolvassa mindenki, akit érdekel. Ajánló szinten esetleg előfordulhat egy-egy nemzeti portál ismertetése.
Ha valaki más is érez magában kedvet ide írni, bővíteni a tartalmat, nyugodtan jelentkezhet (mondjuk a hozzászólásokban).





