Debreceni hírek

Civil kontroll szükségessége Debrecenben

Emlékeztető

a Magyarok Szövetsége Hajdu Bihar Megyei Szervezetének 2012.07. 23-i összejövetelén elhangzottakról.

Megjelentek a „Cívisek” részéről Nagy Attila és Szeszák Gyula. A Szövetség részéről a megbeszélést Botos Csaba vezette. A résztvevők száma kb. 20 fő.

A résztvevők egyetértettek a következő kérdésekben.

  1. Debrecenben (ill. a megyében) nincs olyan polgári ellenőrzés (civil kontroll), amely a hatalmi szervezetek tevékenységét képes lenne áttekinteni, a közérdekkel ellentétes intézkedéseket elemzés (kritika) tárgyává tenni és azok ellen fellépni a nyilvánosságra hozatal, ill. a közvetett vagy közvetlen ráhatás módszereivel.
    A város felelősen gondolkodó polgárainak állást kell  foglalnuk a jelenleg zajló elhibázott villamos vonal építésével, és a hasonló gondokkal fenyegető, nemrég napvilágra került stadion-tervvel kapcsolatban.
  2. Ennek egyik lényeges oka, hogy azok a polgári8 szervezetek, ill. magánszemélyek, akik a közügyek jobbítása iránt elhivatottságot éreznek, széttagoltan működnek, egymás tevékenységéről nem tudnak, egymást nem is ismerik.
  3. A hatékonyság növelésének legfőbb eszköze e tényezők között széleskörű, sokrétű kapcsolatot szervezni az erők, az ismeretek, a „tömegsúly” növelése végett.
    Mindenekelőtt fel kell térképezni az ebből a szempontból szóba jöhető szervezeteket, ill. magánszemélyeket és kísérletet kell tenni az együttműködés lehetséges formáinak megszervezésére.
  4. E tevékenységet a logisztika alapvető elvei és módszerei alkalmazásával kell szervezni.
  5. Már a szervezés megindításánál meg kell jelölni azokat a fontosabb célokat, amelyekhez a szervezés kapcsolódik. Ilyen a folyamatban lévő villamos építkezés és a tervezett stadion építés.
  6. Bármilyen  fellépésről legyen szó ügyelni kell arra, hogy reális és követhető alternatívák kerüljenek megfogalmazásra azzal a projekttel szemben, amit a civil szervezetek meg akarnak akadályozni, vagy módosítására, időbeni eltolására törekszenek.
  7. E tevékenység sikerének egyik feltétele, hogy a létrejövő civil szerveződés működő kapcsolatokat hozzon létre az önkormányzati szervekkel (képviselő testületekkel), a sajtóval és azokkal az állami, gazdasági és társadalmi szervezetekkel, amelyek célkitűzései részben vagy egészben egybeesnek a szerveződés céljaival. [Pl. Építész Kamara, Mérnök Kamara, Városvédő Egyesület, stb.] Kapcsolatépítésre kell törekedni olyan intézményekkel, amelyek működését akadályozza, esetleg érdekeit sérti egyik másik létesítmény működése (Pl. Klinikák, Fürdő, Vízművek, Nyírerdészet, stb).
  8. Alappal feltételezhető, hogy a költséges, de csupán profitszemléletű tervek sérthetik a környezet, ill. természetvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat (Pl. Natura 2000). Az ellenőrzést a „jogi ütköztetésre” is ki kell terjeszteni. Ez esetekben ugyanis jogi (hatósági) vizsgálatok, eljárások kezdeményezhetők.
  9. Az együttműködés egyik módszerét a jelenlevők abban látják, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást tevékenységükről. Eljárnak egymás rendezvényeire, ill. részt vesznek egymás nyilvános akcióiban.
  10. E tevékenységek végzésére létre kell hozni egy szervezetközi „MAG”-ot, amely az ügyeket felelősen intézi.
  11. Fontos szempontként kell leszögezni, hogy a résztvevők szervezeti önállóságát ez a szerveződés a legcsekélyebb mértékben sem csorbíthatja.
  12. A jelenlevők elhatározták, hogy egy kibővített tanácskozást rendeznek a teendők pontosítása végett. A további teendők megbeszélését aug. 13-án 18 órára tűzték ki, Magyarok Szövetsége Budai Ézsaiás úti irodájába.

Debrecen, 2012. 07.23

GYÓGYÍTÓ ESTÉK – AZ ÉLETHEZ

A „Gyógyító Esték” előadássorozat 2003 év szeptemberében indult útjára.

Először az Aranybika Szálloda, majd a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola adott hosszabb távon helyet az előadások megtartására.

Az eltelt évek során orvosok, természetgyógyászok és szerves műveltségünk jeleit kutató és a látható bizonyítékok alapján oktató jeles képviselők adták át tapasztalataikat, az előadások hallgatóinak.

A témakörök kiválasztásában elsődleges szerepet játszott a test, a lélek és a szellem egységes működését bizonyító ismeretek átadása.

Lezárult egy 9 éves korszak.

A „Gyógyító Esték - az Élethez” az előző időszak alapjaira építve, gyakorlati alkalmazásokat kíván átadni, praktikus ismereteket kíván megtanítani a résztvevőkkel.

Bővebben: GYÓGYÍTÓ ESTÉK – AZ ÉLETHEZ

Indigó Klub

CSILLAGGYERMEKNEK ~ CSILLAGFELNŐTTNEK

Kedves Indigók, Kristályok, Szivárványok és minden érdeklődő!

2012. június. 4-én 18 órakor elindul az Indigó Klub.

Helyszín: Harmóniaház Debrecen, Széchenyi u. 42.

Időpont: minden hónap első hétfője

Részvételi díj: 500.- Ft

Az első klubfoglalkozás témája: Az indigók feladata a mindennapokban.

Szeretettel várjuk!

Mohácsi Gyula Károly, természetgyógyász, tudásőrző

és Tóth Magdolna, a Harmóniaház vezetője

Bővebben: Indigó Klub

Harangozó Imre: Sokat gondolkoztam a régi Atyákról

Dr. Papp Lajos előadása

Gyógyító Esték előadássorozat 2012 első félévében

MAGYAR SZEMMEL A NAGYVILÁGBAN
előadások      a „GYÓGYÍTÓ  ESTÉK” sorozat  keretében
Debrecenben, a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola előadótermében

2012. 01.26. Látogatóban a „Nagy Istenségeknél” - az algériai Tassili fennsík őskori sziklaképei
Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

02.09. Fényhimnusz -  Kappadókia barlangszentélyeiben

02.23. Álmos palmettái Anatóliában - a szeldzsuk török építészet palmettás emlékei

03.08. Yazilikaya, azaz írottkő - a Hettita birodalom fő szentélye

03.22. Irán öröksége - a 2500 éves birodalom művészete

04.05. Beiruttól – Petráig - Jordánia művészeti emlékei

04.19. Szentpéter vár - szkíta- és szkítautód népek művészeti emlékei az Ermitázsban

05.03. Látogatóban „rokonainknál” - medvetori szertartás a hantiknál

05.17. Inka ösvényeken - Cuzcotól - Machu Picchuig

05.31. Napkapun át  a fénybe -Tiahuanaku rejtvénye

Helye: Debrecen, Varga u. 5. III. emeleti előadóterem
Kezdete:        Csütörtök 18.00  óra
Belépődíj:      1.000 Ft

A sorozat a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola tanulói számára is ismeretbővítő lehetőséget biztosít.

MAGYAR SZEMMEL A NAGYVILÁGBAN

előadások a „GYÓGYÍTÓ ESTÉK” sorozat keretében

Debrecenben, a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola előadótermében

2012.

01.26. Látogatóban a „Nagy Istenségeknél” - az algériai Tassili fennsík őskori sziklaképei

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

02.09. Fényhimnusz - Kappadókia barlangszentélyeiben

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

02.23. Álmos palmettái Anatóliában - a szeldzsuk török építészet palmettás emlékei

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

03.08. Yazilikaya, azaz írottkő - a Hettita birodalom fő szentélye

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

03.22. Irán öröksége - a 2500 éves birodalom művészete

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

04.05. Beiruttól – Petráig - Jordánia művészeti emlékei

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

04.19. Szentpéter vár - szkíta- és szkítautód népek művészeti emlékei az Ermitázsban

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

05.03. Látogatóban „rokonainknál” - medvetori szertartás a hantiknál

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

05.17. Inka ösvényeken - Cuzcotól - Machu Picchuig

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

05.31. Napkapun át a fénybe -Tiahuanaku rejtvénye

Előadó: Pap Gábor – művészettörténész (Budapest)

Helye: Debrecen, Varga u. 5. III. emeleti előadóterem

Kezdete: Csütörtök 18.00 óra

Belépődíj: 1.000 Ft

A sorozat a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola tanulói számára is

ismeretbővítő lehetőséget biztosít.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJÁNAK 1 %-a,

a fogyatékkal élők terápiás kezelését segíti.

FÉNYVILÁG ALAPÍTVÁNY

Adószám: 18569072 - 1 - 09

SEGÍTSEN, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A demokrácia elleni háború

A BBC dokumentumfilmje arról, hogy mivel állunk szemben.

Harmóniaház megnyitó

Ősi magyar mesterségek, mai mesterek

Új előadássorozat indul Ősi magyar mesterségek, mai mesterek címmel.

  • Okt. 24-én hétfőn 18.30-tól Szutor András - Magyarország egyetlen subakészítő mestere - a subakészítésről tart előadást.
  • Okt. 31-én 18.30-tól Bodnár Balázs nemezkészítő mester
  • November 14-én 18.30-tól Sós Mihály szarufaragó mester
  • November 21-én 18.30-tól Zsákai István kovácsmester

Előadások helyszíne: Debrecen, Budai Ézsaiás u. 67. - A Magyarok Szövetsége Mozgalom debreceni irodája.

Magyarok vására a Vidámparkban