Debreceni hírek

Előadássorozat a magyarságismeret alapjairól

A magyarságnak meg kell ismernie ősei hagyatékát: hitét, szavait, gondolkodását, jelzőrendszerét; ezek ismeretével és használatával tudunk egységesen gondolkodni és eredményesen cselekedni a jövőnkért. Szeretettel várunk mindenkit Hervay Tamásnak, a magyarságismeretek tanítójának debreceni előadássorozatára!

A havi rendszerességgel tervezett előadások célja a magyarságismeret alapjainak elsajátítása. Ennek három pillére:

1. Teremtésismeret, mely magában foglalja az Isten ismeretét, melyen az önismeret alapul, hiszen Isten képére, képességeire, és hasonlatosságára, tulajdonságaira vagyunk teremtve.

2. A magyar nyelv teljességben való ismerete, teremtő erejének, működésének megismerése.

3. A csillagmítoszi keretrendszer ismerete és alkalmazásának alapjai. Ha ugyanis a földön is az istenit akarom érvényre juttatni, az égi működést kell követnem.

Az első előadás időpontja: 2011. március 5., szombat, 14.30.

Helyszín: a Magyarok Szövetsége debreceni irodája, Debrecen, Budai Ézsaiás utca 67.

A Nagyállomásról a 48-as busszal 6 perc, a Vécsey utcánál kell leszállni.

A fővárosból érkező előadó útiköltségének fedezésére minden résztvevőtől egy legalább 300 forintos támogatást kérünk.

Érdeklődés: 06/30-382-94-44.

Maratoni Wass Albert felolvasás

Növekvő összefogás Wass Albertért - a debreceni felolvasás hívó szava

A negyedik maratoni Wass Albert-felolvasás minden eddiginél nagyobb összefogást hozott, február 18-án, pénteken este kezdődő közös lélekemeléshez eddig 38 település csatlakozott. A belső-magyarországi helyszínek mellett felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki településeken és egy amerikai helyszínen is készülnek megidézni a diákok irodalomkönyvéből hiányzó erdélyi írót és más szellemóriásainkat. A debreceni szervezők a Rocksuli közösségi terében várnak szeretettel minden épülni vágyót felolvasóként és hallgatóként egyaránt!

A maratoni felolvasás 2011. február 18. péntek 18.00-tól folyamatosan tart szombat este 19.00-ig szerte a Kárpát-medencében és egy tengerentúli helyszínen. A debreceni felolvasás a Rocksuli közösségi terében lesz, az Erzsébet utcából nyíló Boldogfalva utcában, a 3. szám alatt.

Debrecenben a 25 órás folyamból a szombaton délelőtti órákat a gyerekeknek és a meséknek szenteljük, 9-től 12-ig meséket olvasunk. A mesék birodalmában 11 órától a kiváló mesemondó Réti Szabó Sándor segíti utunkat, és további meghívott előadók várhatók a két nap során.

Szeretettel várunk mindenkit kedvenc részleteivel és verseivel! A torlódások és ismétlések elkerülése érdekében célszerű a szervezőknél érdeklődni, és jelentkezni.

A belépés ingyenes.

Érdeklődés, jelentkezés:

Hornyák Nikolett: 30/812-11-67  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Osváth Rita:30/360-82-06  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További részletek a kezdeményezésről a www.wassalbertfelolvasas.hu oldalon.

Hegedűs Gergely

Erdők napja

Magyar Népi Gyógyászat Kiskollégium

2011. február 12 -13. Regős Éva - Farkas Brigitta: Homeopátia, oltáskivezetés. Halálkultúra

2011. február 26 – 27. Kiss Gergely Szabolcs - Szanati Zoltán: Csontkovácsolás ismétlés, kenés, inazás gyakorlat

2011. Március. E hónap előadásai tervezés alatt állnak.

2011. Április 2 - 3. Hintalan László: Teljességismeret;A teremtő zenei arca, életiskola; Az is-is törvény; Teljességkiesés, hazatalálás

2011. Április 29. Bernád Ilona: Bábaság, természetes szülés

Tervezett előadások még: gyógynövény (március); ónöntés; szenes víz; piócázás, családállítás

A hétvégi kurzusok díjazása: 10.000.- Ft / 2 nap.

Előadások időpontja 9:00 – 16:00 - ?

A napi étkezés batyuból (otthonról hozott kóbász, szalonna, pogácsa, ződség, gyümölcs s egyéb madárlátta finomságok) egymást megvendégelve közösen fogyasztjuk el, ami megmarad az pedig az előadást követő estébe nyúló beszélgetések csemegéje lesz.

Célunk az általunk ismert és használt népi gyógymódok átadása, egy olyan használható gyakorlati tudás elsajátításával, mely segítség a család és tágabb környezetünk gyógyításában. Képzésünk abban is eltér a megszokottól, hogy a „padban ülős” ismeretszerzést nagyon sok gyakorlat, egymáson végzett tapasztalatszerzés egészíti ki, hiszen így vihető át mindennapjainkba a megszerzett tudásunk. Igény szerint lehetőség van a gyakorlati tantárgyak (kenés, inazás, csontkovácsolás) ismétlésére valamint eddig általunk nem említett, új téma tananyaggá tételére.

Hétvégék szabadon választhatósága mellett az iskola lehetőség arra, hogy itt összekovácsolódjon egy újabb gyógyító kis közösség, akik egymást támogatva haladnak egy közös úton őseink mintáját követve.

Képzés helye: Napraforgó Waldorf Iskola, Debrecen – Kismacs Napraforgó u. 59.

(Megközelítés hétvégén a 33-as autóbusszal ami Segner térről indul 8:15 –kor. Debrecen felől autóval érkezőknek a 33-as Balmazújvárosi úton, az autópálya csatlakozás után néhány km-re lesz táblázva)

Jelentkezési határidő: Minden előadás hetének szerdai napja.
Kapcsolattartó: Karácsony Marianna
Jelentkezés levélben: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefonon: 06-20-276-7713
Kapcsolódó oldal: www.magtar.hu

Gyógyító Esték előadássorozat 2011

Korok - Kultúrák - Művészetek előadások a „GYÓGYÍTÓ ESTÉK” sorozat keretében, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola (AMI) előadótermében, a Zenei Nevelésért Alapítvány támogatásával

2011.

Február 17. A magyar nyelv sajátosságai – az Ikrek csillagjegy tükrében
Előadó: Végvári József nyelvész - Debrecen

Március 03. Szerelem, szerelem, áthozott szerelem… népdalaink vallomása, az ősvallásunkról
Előadó: Szántai Lajos művelődéskutató - Budapest

Március 17. A fény útja és a teremtés programja a magyar néptáncban
Előadó: Born Gergely – művelődéstörténész - Békéscsaba

Március 31. A révülés útja, a magyar népdalokban
Előadó: Szántai Lajos művelődéskutató - Budapest

Április 14. A magyar ház szentsége
Előadó: Molnár V. József néplélekrajz-kutató - Budapest

Április 28. A szakrális magyar kert
Előadó: Molnár V. József néplélekrajz-kutató - Budapest

Május 05. A Pilisi Királyi Központ múltja, jelene és jövője
Előadó: Szántai Lajos művelődéskutató - Budapest

Helye: Debrecen, Vár u. 1. IV. emelet Simonffy terem
Kezdete: Csütörtök 18.30 óra

Bevételeink és adóbevalláskor felajánlható SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJÁNAK 1%-a a fogyatékkal élők terápiás kezelését segíti. 
FÉNYVILÁG ALAPÍTVÁNY
Adószám: 18569072 - 1 - 09

SEGÍTSEN, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Kincskereső kézműveskiállítás

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Kincskereső Hagyományőrző Kézműves Baráti Kör első kiállítására 2011. január 23-án de. 11 órakor a Debrecen, Füredi úti református templomban. Kiállításunkon megtekinthetők hímzések, nemezek, subák, szőttesek. A kiállítás megtekinthető 2011. február 5-ig hétköznap 15-től 18 óráig, vasárnap 10-12 óráig.

A megnyitó beszédet Nagy Imre, a Magyarok Szövetségének debreceni elöljárója tartja.

Kiállítók:

  • Gáll Marianna
  • Palotás Zsófia
  • Szutor András
  • Bodnár Balázs
  • Halasi István

ÉLETFA - Kötetlen beszélgetés-sorozat II. - Visoko, Lengyelország és egyebek

(Jéger Rudi, Nagy Szilárd, és aki eljön oda - mindenki.)

2011. január 13-án csütörtök, 18.00 órától 
Helyszín: Debrecen, Budai Ézsaiás u. 67. Magyarok Szövetsége iroda
(ott a Motolla mellett a sarkon)

Nem előadás formára, hanem inkább a beszélgetésre helyezném a hangsúlyt, ebben nagy része van az útibeszámolók (Bosznia, Moldva, Lengyelország, Kárpátalja, Bulgária, stb.) élményeinek is, de inkább az ott szerzett felismeréseknek, amelyekről együttesen is el kell beszélgessünk.
Ezen alkalommal folytatnánk a visokoi piramisról elkezdett élménybeszámolót bővebb fényképes illusztrálással, és a lengyelországi tapasztalatokról is beszélgetünk, ha az idő engedi.
Reményeink szerint elindulhat egy beszélgetés-folyam, amely révén a későbbiek során sok más és mindannyiunkat alapjaiban érintő kérdésekről tudunk majd beszélgetni és némi tanulságot is szerezni egymásnak, mivel ez szükséges és elengedhetetlen.
Hívjatok más embereket is!

Szilveszteri mulatság

A Magyarok Szövetsége debreceni szervezete szilveszteri batyus bált rendez a debreceni irodában (Budai Ézsaiás u. 67.). Ételt-italt a résztvevők visznek, és lesz egy kis zenés óévbúcsúztató. Szívesen látunk mindenkit, aki még nem tudja, hol töltse a szilvesztert!

Karácsonyi ruhavásár

2010. december 18-án 15 órától kiárusítást szervezünk az adományként felgyűlt felnőttruhákból a debreceni Magyarok Szövetsége irodában (Budai Ézsaiás u. 67.). A befolyt összeggel minden kedves vásárló az MSZ-t támogatja.

Bíró Lajos író, magyarságkutató előadása

BÍRÓ LAJOS
író, magyarságkutató előadása

2010 december 6-án 18 órától
Magyarok Szövetsége, Debrecen

Az író példák során keresztül mutatja be a magyar nyelvben rejlő összefüggéseket, amelyekből isteni bölcsesség tárul elénk. Az idegen nyelvek kultuszának korában a magyar nyelvet szépsége, logikussága, világossága és magasabbrendűsége teszi mindenképp védendő kincsünkké.