Segélyszállítmány Erdélybe

A Magyarok Szövetségének Hajdú-Bihar megyei és a Jobbik debreceni szervezetének adományait szállítottuk 2010. október 29-én Erdélybe, a holtmarosi Tulipán Gyermekotthonba. A "Tulipán" Gyermekotthon a Czegei Wass Albert Alapítvány és a holtmarosi Református Egyházközség közös erőfeszítéseinek köszönhetően folytatja tevékenységét, és Bartha József református lelkész áldozatos munkájának köszönhetően áll most is. A román állam támogatására nem lehet hagyatkozni, ezért örülnek minden támogatásnak. Tartós élelmiszereket, zöldséget, gyümölcsöt, száraztésztát, lisztet, tisztítószereket vittünk. Botos Csaba szállította ki az adományokat a családja társaságában.

Holtmarosra Szászrégen felől Marosvécsnél kell lekanyarodni, ezért megnéztük Marosvécsen a Wass Albert emlékművet. Itt van elhelyezve hamvainak egy része, másik részét Istenszékén szórta szét fia, amely a Wass Albertről készült filmben is látható.

Az egy napos utazás végén megszálltunk a gyermekotthon felső szintjén található vendégszobákban, ahol az év bármely szakában szívesen látják a betérő kisebb-nagyobb csoportokat reggelivel, vacsorával együtt. Hazaúton megtekintettük Cegén a Wass udvarházat, ami leromlott állapota miatt nem látogatható. Bonchidára is tettünk kitérőt a leromlott állapotú Bánffy kastélyhoz, s így a Hajdú-Bihar megyét egyébként is járó Csaba elmondhatta magáról, hogy egy hét alatt megjárta Hencidát és Bonchidát. Válaszút településen pedig a speciális iskolává alakított Wass Albert szülőhelyéül szolgált kastélyt meg sem lehetett közelíteni, de ezért kárpótolt minket a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központ. Itt fotózni nem lehetett. A napfényes visszaúton pedig gyönyörködhettünk a zöldből barnába váltó táj szépségeiben.

Ezután is gyűjtünk a gyermekotthon részére, a tartós élelmiszerek mellett szánkókat is várunk felajánlásra, ugyanis most télre több gyerek van, mint szánkó.

Frissítés:

2010. november 6-án egy újabb szállítmányt vittünk az árvaházba, ezúttal 5 mázsa burgonyát. Az adomány nagy részét Varga Imre kínálta fel Hajdúszoboszlóról, amiért ezúton is hálásak vagyunk.