Magyarok Szövetsége eskütétel

Kedves barátaink!
2015 augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén,
MOLNÁR V JÓZSEF a Magyarok Szövetségének szakrális vezetője és a Szövetség még mindig dolgozó vezetői, várnak szeretettel minden hazánkért tenni akaró embert, a NORMAFÁHOZ, a SZENT ANNA RÉTRE!

  • 10 órától gyülekező,ezalatt tárogatón játszik Vesztergam Miklós.
  • 11 órakor elénekeljük a Himnuszt majd fogadjuk, és Jóska bácsi mindnyájunk nevében köszönti a Kárpát-hazát védelemért és engesztelésért kerülő lovas zarándokokat, meghallgatjuk beszámolójukat.
  • 12 órakor Szentmise
  • 13 órától Petrás Mária énekel
  • Utána Molnár V. József beszél az eskütétel fontosságáról, népünk életében betöltött szerepéről és arról, miért fontos ma nekünk egy szereteten és munkán alapuló Magyarok Szövetsége!
  • Utána aki egyetért vele, eskütétel!

Az eskü szövege:
Én ..................., esküszöm a teremtő és megtartó Istennek, a mindenség örökös Urának, hogy a földi életem végéig minden erőmmel, gondolatommal és cselekedetemmel Történelmi Alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállítását szorgalmazom,
hogy hazánk, a Kárpát Haza a földi világunkban is a Szent Korona tulajdona és Mária országa lehessen.
E szent cél érdekében, létemet a Hunor-Magori egymást segítő, testvéri magatartás, és a példamutató szellemi, lelki, anyagi önellátásra való törekvés fogja meghatározni.
Isten engem úgy segéljen!

  • Botos Csaba debreceni vezető beszél a Magyarok Szövetségének óhajtott jövójéről és a teendőkről.
  • Végül Jóska bácsit hallgathatjuk Nagyboldogasszony ünnepéről, és Ő zárja az ünnepi összejövetelt!

(Szeretettel várjuk a Pilisszántón virrasztókat, aki közülük még bírja átjön a velük virrasztó Szántai Lajos vezetésével!
MAGYARORSZÁG FELAJÁNLÁSA SZŰZ MÁRIÁNAK és IMA a SZENT ANNA RÉTEN ÉPÍTENDŐ KÁPOLNÁÉRT, VIRRASZTÁS
2015. augusztus 14-én 19.00 órától aug. 15. reggelig
Pilisszántó: Szikla Színház – Boldogasszony Kápolna)

(A Szent Anna réti program után, a Hétboldogasszony Kör ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )szeretettel vár mindenkit, aki itt él vagy dolgozik a fővárosban, vagy épp itt tartózkodik, vagy azért jön Budapestre, hogy köszöntse Boldogasszonyunkat.
Aki csak teheti, jöjjön közénk néhány percre!
Augusztus 15-én, szombaton 16 órától 19 óráig folyamatosan a Szent Korona közelében kérjük Boldogasszonyunk segítségét nemzetünk lelki, erkölcsi, szellemi felemelkedéséért
Helyszín: V. ker. Kossuth téren, a Rákóczi szobor közeli fa melletti sétányon, a padoknál)

Adjon az Isten jó találkozást!