Művelődés

Művelődési program

- Bevezetjük a magyar nyelv védelmét és ápolását minden területen és minden szinten. Figyelmet fordítunk az idegen jövevényszavak, illetve az idegen hangképzések elkerülésére egyaránt.

- A magyar nyelv kutatásának új útjait és eredményeit köztulajdonná kell tenni.

- Visszaállítjuk a hagyományainkon alapuló, egymást segítő közösségi munkák rendszerét (pl. kaláka). Megteremtjük a közösségi, illetve a családi lét és az abban való gondolkodás alappilléreit, az egyéni és a közösségi lét összhangját.

- Ünnepeink mellett, újra felélesztjük az évkörben való gondolkodás gyakorlását, a nemzeti hagyományainkon és erkölcsi alapokon nyugvó ünnepeink ápolását. (munkaszüneti napok)

- Megteremtjük és fenntartjuk a művelődés feltételeit és lehetőségét minden korosztály részére minden szinten. Megteremtjük az önművelés, önművelődés igényét közösségek létrehozásával, segítjük ezek kulturális összekapcsolódását.

- Gondot fordítunk az átlagostól eltérő adottságú gyermekek és felnőttek művelődésére is.

- Helyreállítjuk a szakképzés rendszerét és a kor sajátosságainak megfelelően új képzéseket alkotunk.

- Külön figyelmet fordítunk a város és a vidék művelődésére, művelődésének összekapcsolására, illetve a helyi közösségek (helyi) kulturális sajátosságainak támogatására.

- Az eddigieknél fokozottabban támogatjuk a határon kívül élő magyarok művelődési rendszerét, kulturális önrendelkezésére, autonómiára való törekvését. Segítjük a határon belül és kívül élő magyarság művelődési programjának összekapcsolását.

- Ugyanakkor segítjük a hazánkban élő nemzetiségi és kisebbségi kultúrák gyakorlását és értékeinek megőrzését is.

- Átszervezzük, és költségvetési forrásból működtetjük a művelődési intézményeket és azok hálózatát. Javítjuk, korszerűsítjük ezek épületeit. Új közösségi házakat, kulturális színtereket létesítünk.

- Meghatározzuk a művelődés országos és nemzeti pénzügyi igényeit, kidolgozzuk pénzellátási rendszerét. Átalakítjuk a pályázatok és versenyek rendszerét.

- Felülvizsgáljuk és kibővítjük a közkönyvtárak és múzeumok anyagait a nemzeti értékeket képviselő irodalmakkal, alkotásokkal, történelmi emlékekkel, tárgyakkal.

- Megszabjuk, hogy az állami, és önkormányzati művelődési intézmények vezetőinek és munkatársainak kiválasztása, kizárólag szakmai és erkölcsi elbírálás alapján történjen.

- Biztosítjuk a magyar kulturális intézmények működését külföldön. Elősegítjük a magyar kultúra megismertetését, elfogadtatását. Tudatosítjuk a magyarság kulturális küldetését a világban.

- A Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi szellemében történő működését biztosítjuk, személyi állományának, szakmai és erkölcsi alapon való megújulását elősegítjük.

- Gondot fordítunk a magyar szellemi tőke hasznosítására, a magyar kutatók és feltalálók szabadalmainak szellemi, anyagi és jogi támogatására.

- Védjük és megőrizzük az összes, -a nemzet tulajdonát képező- műemléket, közterületet, köztulajdont, és régészeti kincseket. Nem engedélyezzük a tájidegen építészeti alkotások és a tájidegen építőanyagokból készült épületek létrehozását.

- Kiemelten támogatjuk, a magyar hagyományokon, nemzeti gondolkodáson alapuló színvonalas művészeti tárgyak, előadások, zenei és irodalmi művek létrejöttét. Tanítjuk és terjesztjük ezeket. Támogatjuk az egyetemes értékeken alapuló léleképítő művészeti alkotásokat, illetve ezek (kortárs művészeti alkotások) megszületését is. Emellett tiszteletben tartjuk a művészet szabadságát és sokszínűségét.

- Támogatjuk a népi mesterségek tanítását, terjesztését.

- Erkölcsi és kulturális értelemben felülvizsgáljuk az országos és helyi médiumokban terjesztendő műsorokat, filmeket, közvetített művészeti alkotásokat, és reklámokat. Szabályozzuk a műsort megszakító reklámok beiktatását. Kizárólagosan hiteles hírközlésre támaszkodunk.

- Kialakítjuk az egészségközpontú gondolkodást a test-lélek-szellem egységének alapján, terjesztjük a magyar mozgáskultúra hagyományait és növeljük a lakosság egészség- és test-kulturális szintjét, fejlesztjük a tömeg- és versenysportokat.